Bővebb információért kattintson IDE!
A 2012/2013-as tanév tankönyvrendelésével és vásárlásával kapcsolatos információkat megtalálhatják ITT, vagy a könyvtár menüpont alatt közvetlenül!
A Szent Lőrinc Szakközépiskola a 2012-2013. tanévben az általános iskola 8. osztályát végzett tanulók részére szakközépiskolai és 3 éves szakképző osztályokat indít.
Szakközépiskolai osztályok:
Szakképző osztályok:
Az iskolába jelentkező tanulóknak nem kell részt venni a központi egységes írásbeli felvételi vizsgán!
A tanulmányi területet meghirdető telephely kódja: 001
A felvételi pontok számításának, a rangsorolásnak az alapja valamennyi beiskolázási kódszámon: az általános iskola 5., 6., 7. év végi, 8. félévi osztályzatainak összege magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika és idegen nyelv tantárgyakból (maximum 100 pont).
A jelentkezők rangsorolása az általános iskolai tanulmányi eredmény alapján történik. Azonos pontszám esetén előnyben részesül a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, ezt követően az egri lakhelyű tanuló, majd a 8. osztályban jobb tanulmányi eredményt elérő tanuló.
Ha a tanuló nem vesz részt az iskola által szervezett adategyeztetésen, személyes találkozón, felvételi kérelme elutasításra kerül.
A különböző képzési formákra sajátos nevelési igényű, illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Képzésük integrált formában kerül megszervezésre.
Adategyeztetés, személyes találkozó a felvételizőkkel:
Felvételi eljárás összetevői:
A felvételi jelentkezési lapok kitöltésekor kérjük a felvételi pontok számításához az 5-6-7-8. osztály kért osztályzatainak megadását!
| Szakmacsoport: | Egészségügyi kizáró okok: |
| Kozmetikus | A mozgásszervek jelentősebb rendellenességei, súlyos szívbetegség, kéz idült bőrbetegségei, arc, kéz torzító elváltozásai, epilepszia egyéni elbírálás szerint, a beszédmegértés zavarával járó halláskárosodás, színtévesztés egyéni elbírálás szerint, 0,8-0,0-nál rosszabb látásélesség |
| fodrász | A mozgásszervek jelentősebb rendellenességei, súlyos szívbetegség, kéz idült bőrbetegségei, arc, kéz torzító elváltozásai, a kéz koordinációjának zavara, epilepszia, a beszédmegértés zavarával járó halláskárosodás, színtévesztés, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |
| élelmiszer és vegyi áru eladó | Gyenge fejlettség és izomerő,a mozgásszervek jelentősebb rendellenességei, a szív és keringési rendszer bármilyen idült betegsége kardiológiai szakrendelés szakorvosi javaslata szerint, idült légzőszeri betegségek egyéni elbírálás szerint, arc, kéz bőrének betegségei, torzító elváltozásai, beszédhiba, abeszédmegértés zavarával járó halláskárosodás, színtévesztés egyéni elbírálás szerint, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |
| szakács | Átlagon aluli fejlettség és izomerő,a mozgásszervek minden rendellenessége ortopéd szakorvos javaslata szerint, a szív és keringési rendszer bármilyen idült betegsége kardiológiai szakrendelés szakorvosi javaslata szerint, idült légzőszeri betegségek, epilepszia, idült bőrbetegsége, ízérzés és szaglászavar , a vegetatív idegrendszer gyengesége, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |
| pincér, falusi vendéglátó, vendéglátó eladó, gyorsétkeztetési eladó | A mozgásszervek jelentősebb rendellenességei, veleszületett szívhiba, szívritmuszavar kardiológus szakorvos javaslata szerint, idült légzőszervi betegségek, kéz idült bőrbetegségei, arc, kéz torzító elváltozásai,epilepszia, a beszédmegértés zavarával járó halláskárosodás, beszédhiba, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |
| cukrász | Gyenge fejlettség és izomerő,a mozgásszervek jelentősebb rendellenessége ortopéd szakorvos javaslata szerint, súlyos veleszületett szívhiba, szívritmuszavar a kardiológiai szakrendelés szakorvosi javaslata szerint, idült légzőszeri betegségek, cukorbetegség egyéni elbírálás szerint, dült bőrbetegségek, ízérzés és szaglászavar, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |
| vendéglátó technikus | A mozgásszervek jelentősebb rendellenességei, súlyos veleszületett szívhiba, egyéb szívbetegségnél kardiológus szakorvos javaslata szerint, idült légzőszervi betegségek egyéni elbírálás szerint, idült bőrbetegségek, arc, kéz torzító elváltozásai,epilepszia egyéni elbírálás szerint, a beszédmegértés zavarával járó halláskárosodás, beszédhiba, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |
| idegenforgalmi technikus, idegenvezető és hostess | A végtagok munkavégzést akadályozó rendellenességei, súlyos veleszületett szívhiba, egyéb szívbetegségnél kardiológus szakorvos javaslata szerint, epilepszia, a beszédmegértés zavarával járó halláskárosodás, beszédhiba, torzító elváltozások arcon, kézen, 0,8-0,0; 0,4-0,4-nél rosszabb látásélesség |